Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: “fogalmunk sem volt, kik ellen játszunk…”

Ahogyan arról beszámoltunk, az angol FA-kupa pénteki játéknapján a bajnoki címvédő Liverpool együttese 4-1-es győzelmet aratott az első csapat karanténkötelessége miatt utánpótlás játékosaival felálló Aston Villa ellen…

A Liverpool csapata ugyan hozta a kötelezőt a fiatal magyar kapussal felálló Aston Villa csikócsapata ellen, de a lefújást követő sajtótájékoztatón a “vörösök” német menedzsere, Jürgen Klopp arról beszélt, hogy nagyon nehéz dolguk volt:

“Az Aston Villa fiataljai nagyon jól teljesítettek, szervezetten játszottak. A meccs elején megszereztük az első gólt, aztán nem játszottunk elég gyorsan. A második félidőben ezt jó focival orvosoltuk, szóval elégedett vagyok. Még sohasem néztem szembe ilyen kihívással edzői karrierem során, hiszen fogalmam nem volt, kik ellen játszunk majd. A teljes felkészülést és videoelemzést kidobhattuk a kukába, s új stratégiát kellett bevetnünk.

Ezek a fiatal srácok jól futballoznak, és ha nem vagy elég jó ellenük, akkor problémáid lesznek. A második félidőben úgy játszottunk, ahogyan az elején is kellett volna, ezért nyertünk”

– jegyezte meg a továbbjutást követően a német szakember.