Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Primeira Liga: Nem hibáztak az élmenők!

A portugál bajnokság 13. fordulójának pénteki játéknapján a Sporting, a Porto és a Benfica is hozta a kötelezőt. Előbbi kettő idegenben, utóbbi pedig hazai pályán győzedelmeskedett.

Hiába halasztották el egy nappal a Nacional és a Sporting mérkőzését, a listavezetőt ez nem zavarta meg. Rúben Amorim gárdája végig hatalmas fölényben játszott a találkozón, ennek ellenére a hazaiak majdnem kihúzták az első félidőt kapott gól nélkül. Végül a 43. percben sikerült megszereznie a vezetést a vendégeknek Santos révén. A második játékrészben fokozódott a Sporting nyomása, rengeteg helyzetet kidolgoztak, de a találkozót egészen a 90. minutumig nem tudták eldönteni. Ekkor két csereember, Tomas és Cabral zárta le az összecsapást.

Nacional – Sporting 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Santos (43.), Cabral (90.)

Javítania kellett a Benficának, miután az előző fordulóban nem bírtak a Santa Clarával idegenben és így visszacsúsztak a tabella 3. helyére. Ezen a találkozón egy percig sem volt kérdés a győztes kiléte, mivel szinte alig engedték helyzetig jutni a Tondela együttesét. A hatalmas mezőnyfölény viszont nem hozott áttörést az első félidőben, ekkor még nem rezdült meg a háló. A második 45 perc elején viszont Seferovic megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A rengeteg lehetőség ellenére a mindent eldöntő gólra itt is nagyon sokáig kellett várni, amit végül Waldschmidt szállított a 94. percben.

Benfica – Tondela 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Seferovic (56.), Waldschmidt (90+4.). ill. –

A Portora ezúttal egy idegenbeli kaland várt, a tavalyi meglepetéscsapat otthonában. A kék-fehérek igen kiegyenlített mérkőzést vívtak a Famalicaoval, viszont sokkal jobban kihasználták a helyzeteiket a 90 perc során. Már a 13. minutumban előnybe kerültek Sergio Conceicao fiai, miután Taremi talált a hálóba. A hazaiaknak erre még volt válasza Jhonata Robert révén, aki büntetőből vette be Marchesin kapuját. A kölcsönt gyorsan visszaadták a hazaiak, ugyanis a 32. percben a Porto kapott tizenegyest, amit Sergio Oliveira értékesített. A szünet után a második játékrész első felében szinte el is döntötte a találkozó kimenetelét a címvédő, ugyanis ekkor Taremi ismét betalált. A mérkőzés utolsó perceiben még a csereként beálló 21 esztendős Joao Mario is feliratkozott az eredményjelzőre, így a Porto 4-1-es sikert aratott. A Sporting így továbbra is veretlenül vezeti a tabellát, 4 ponttal megelőzve két legfőbb riválisát, ahol a jobb gólarány a Portonak kedvez.

Famalicao – Porto 1-4 (1-2)
Gólszerzők: Jhonata Robert (20. – büntető) ill. Taremi (13., 58.), Sergio Oliveira (32. – büntető), Joao Mario (89.)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: