A Crystal Palace felbontotta a korábban Messihez hasonlított német tehetség szerződését – hivatalos

A Premier League-ben szereplő Crystal Palace a hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy felbontották a német középpályás, Max Meyer szerződését. 

Max Meyert korábban az egyik legnagyobb német tehetségnek tartották, néhány angol lap még Lionel Messihez is hasonlította. A középpályás 2018-ban igazolt a Crystal Palace-hoz ingyen a Schalke 04 csapatából, hogy az angol első osztályban indítsa be a karrierjét, de most két és fél évvel később a klub “közös megegyezésre” hivatkozva felbontotta a 25 éves játékos szerződését.

Meyer a Crystal Palace-ban mindössze 56 mérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 2 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Míg az első szezonjában 29 alkalommal játszhatott, a második idényétől már alig kapott lehetőséget. A Premier Legaue-ben például mindössze 649 percet tudott összesen felmutatni 17 meccsen.

A jelenlegi kiírásban ez még rosszabb lett: Meyer egyetlen angol bajnoki mérkőzésen sem játszott, egyedül a Ligakupában volt néhány perce. A játékos most szerződés nélkül ingyen igazolhatóvá vált, de a sajtó nem említett meg egyetlen klubot sem, ami érdeklődne iránta.