Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Milan megegyezett a Juventus egykori csatárával – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, az AC Milan együttese a napokban felvette a kapcsolatot a legutóbb Katarban játszó rutinos támadóval, az egyeztetések pedig immár a célegyenesbe fordultak…

 

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portálja és a csapathoz közeli forrásnak tekinthető MilanNews egyaránt úgy tudja, hogy az érintett felek minden részletben megegyeztek egymással, és egyetlen lépésre vannak attól, hogy Mario Mandzukic az egyre több sebből vérző AC Milan játékosa legyen.

A források értesülései szerint 34 éves horvát támadó a tervek szerint a keddi napon kötheti meg 18 hónapra szóló megállapodását a Rossonerivel. Mandzukic 2019 decemberében szerződött a katari Al-Duhail csapatához, miután a korábbi meghatározó szerepe után a Juventus csapatánál parkolópályára került, ám a keletiekkel néhány hónap után szerződést bontott. A vb-ezüstérmes támadó az ázsiaiaknál mindössze tíz mérkőzésen játszott, és két gólt szerzett a klub színeiben.

Szolgálatai iránt a közelmúltban a számára jól ismert olasz bajnokság ból(Serie A) az újonc Benevento és a Fiorentina együttese is érdeklődött, ám jobb lehetőségre várt, és úgy néz ki, hogy el is érkezett számára, hiszen a listavezetőhöz készül leigazolni.

A rutinos labdarúgó négy szezon alatt 162 mérkőzésen 44 találatot szerzett a Juventus alkalmazásában, azt megelőzően a Bayern München (2012-2014) és az Atlético Madrid (2014-2015) csapatában játszott a legmagasabb szinten.