Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Milan két alapembere pozitív tesztet produkált – HIVATALOS

Az AC Milan múlt szombati győzelme alkalmával többhetes kihagyás után csattanósan visszatérő Zlatan Ibrahimovic ugyan újra bevethető, ám sérülések miatt többen is hiányoznak a listavezető soraiból, a legfrissebb bejelentés szerint pedig két kulcsember elkapta a koronavírust…

 

A vasárnap reggeli órákban az AC Milan együttese hivatalos csatornáin keresztül megerősítette, hogy az elmúlt napokban edzéseket kihagyó Hakan Calhanoglu és Theo Hernández egyaránt pozitív koronavírus-tesztet produkált. Az olasz sajtó szerint nem voltak egyértelműek a játékosok vizsgálatainak eredményei, ezért már péntek óta nem edzettek, mostanra azonban úgy látszik, hogy mindkettejüknél bebizonyosodott a fertőzés ténye.

Mindkettejük kiválása érzékeny veszteség az olasz bajnokság (Serie A) tabelláját vezető milánói gárda számára, hiszen a török irányító 24, a francia szárnyvédő pedig 23 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben a 2020-2021-es idény eddig eltelt szakaszában. Mindkét játékos nélkülözhetetlen alapembere volt eddig Stefano Pioli legénységének.

A Rossoneri a minap a hiányzók csökkentése reményében leigazolta Soualiho Meïtét a Torinótól, miután a múlt fordulóban az ugyancsak koronavírussal fertőzött Rade Krunic és Ante Rebic mellett Ismael Bennacer és Alexis Saelemaekers is hiányzott sérülése következtében.

A Milan az aktuális fordulóban hétfő este a Cagliari vendégeként fog pályára lépni, előtte pedig még vasárnap este Inter – Juventus rangadót rendeznek a Serie A-ban.