Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: mindkét milánói csapat pontokat hullajtott, az AC Milan ráadásul csúnyán kikapott az Atalantától – videóval

Nem alakult túl jól a Serie A 19. fordulója a milánói csapatok számára. Az AC Milan az Atalantát fogadta, viszont nagyon csúnya vereségbe futott bele. Az Inter az Udinese otthonába látogatott, de nem bírt az ellenfelével, és végül csak egy gólnélküli döntetlent hozott össze. 

AC Milan – Atalanta:

Már az első félidőben sokkal jobban játszott az Atalanta, az AC Milannak helyzete sem nagyon volt. A 18. percben Ilicic már próbálkozott egy ígéretes helyzetből, de a vezetést végül a 26. percben szerezte meg a vendég csapat: Romero érkezett a beadásra és laposan a kapu közepébe fejelte a labdát. A 42. percben azért Ibrahimovic is megpróbálkozott egy lövéssel, de az messze a kapu mellé ment.

A második félidő is egy Atalanta góllal kezdődött az 53. percben. Kessie szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért büntetőt kaptak a vendégek. A labda mögé Ilicic állt, aki nem is hibázott és Donnarumma mellett lőtt a jobb alsó sarokba. Ebben a játékrészben is jobb volt az Atalanta, a 75. percben Zapata még a kapufát is eltalálta egy fejessel. A 77. percben azonban már nem hibázott, és meglőtte a harmadik gólját is csapatának, amivel egyúttal le is zárta a mérkőzést. A 93. percben még egy szöglet után Tonali egy védőre rúgta a labdát, ami így a kapufára pattant, de hiába tartott még a 98. percig a mérkőzés, az AC Milan nem tudott szépíteni.

AC Milan – Atalanta: 0-3 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Romero (26.), Ilicic (53. – büntetőből), Zapata (77.)
Sárga lap: Theo Hernandez (38.), Kessie (51.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Udinese – Inter:

Kiegyenlített első félidőt játszott egymással az Udinese és az Inter. A 22. percben Larsen próbálkozott fejjel, majd egy perccel később Lautaro Martinez lőtt a másik oldalon a bal alsó sarok irányába, de a kapus védett. Ezen kívül még Barella helyzete említhető meg a 29. percben, de az ígéretes ziccert csak a bal kapudfa mellett tudta ellőni.

A második félidő viszont nagyon eseménytelenül telt. Az 53. percben még volt egy Pereyra lövés, ami a kapu felé ment, utána viszont csak a 75. percben Hakimi helyzetét érdemes megemlíteni, de ő se találta el a kaput. Még azt se lehetett mondani, hogy fölényben játszott volna az Inter, Antonio Conte viszont így is nagyon ideges lett a végére, amit a játékvezető egy piros lappal jutalmazott a 91. percben.

Udinese – Inter: 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Arshan (10.), Samir (37.), Zeegelaar (78.) ill. Bastoni (66.), Sensi (83.)
Kiállítás: – ill. Conte (90+1.)

A 19. forduló további programja:

Péntek:
Benevento – Torino 2-2 

Szombat:
AS Roma – Spezia 3-2
AC Milan – Atalanta: 3-0
Udinese – Inter: 0-0
20:45 Fiorentina – Crotone (tv: Digi Sport 2)

Vasárnap:
12:30 Juventus – Bologna (tv: Digi Sport 1)
15:00 Genoa – Cagliari (tv: Digi Sport 2)
15:00 Hellas Verona – Napoli (tv: Digi Sport 1)
18:00 Lazio – Sassuolo (tv: Digi Sport 1)
20:45 Parma – Sampdoria (tv: Digi Sport 1)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: