Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: bajnokságon belül váltott klubot a válogatott csatár – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Udinese gárdája vételi opcióval kölcsönadta a Hellas Verona csapatának az olasz válogatott támadóját…

 

Az érintett csapatok a keddi napon erősítették meg, hogy Kevin Lasagna a következő másfél évre vételi opcióval az Udinese csapatától a Hellas Veronához került. A sajtóban megjelent híreszelések szerint a Gialloblú 6.5 millió euró és további 2.5 millió euró értékű bónuszok ellenében véglegesítheti majd a támadót 2022 nyarán.

A hétszeres olasz válogatott csatár annak idején a 2015-2016-os szezonban az abszolút újoncként azonnal kieső Carpi színeiben debütált a Serie A-ban, melyet az élvonalbeli búcsút követően a másodosztályba is követett. A 2016-2017-es B-s szezont 14 találattal zárta, ezután a Friuliani 2017-ben 4.5 millió euróért cserébe megvásárolta őt. Lasagna három és fél évad alatt az udineiek alappillére volt csatárposzton: első szezonjában 12, a tavalyiban pedig 10 gólt szerzett, ám az idei szezon derekáig mindössze kétszer volt eredményes, és lehetőség is kevesebb jutott számára. A 28 éves labdarúgó a Bianconeri színeiben összesen 118 bajnokin 30 találatig jutott.

Az olasz bajnokság (Serie A) aktuális tabelláján az Udinese a 14. helyet foglalja el, az őt most megszerző Hellas Verona pedig a nyolcadik pozícióból a nemzetközi kupaszereplést érő helyeket üldözi.