Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: A Valencia csapatkapitánya érkezhet! – Sajtóhír

A katalán Esporte 3 televíziócsatorna értesülései szerint a katalánoknál továbbra is napirendi ponton szerepelhet a védelem bal oldalának megerősítése. Az egyik legfőbb jelöltnek pedig továbbra is José Luis Gaya tűnik. 

A Valencia spanyol válogatott balhátvédjét már nem először hozzák szóba a Barcával.

Legutóbb az Esporte 3 fogalmazott úgy, hogy a katalánok szándékai egyre komolyabbak, ugyanakkor legkorábban az elnökválasztás után, a nyáron üthetnék nyélbe a Gaya-transzfert.

A hírek szerint a Barca továbbra is megválni készül a például az AC Milan által is csábított Junior Firpotól, és a 25 esztendős Gaya személyében Jordi Alba hosszú távú helyettesét látják.

Gaya értékét a mértékadó trasfermarkt.de 35 millió euróra taksálja jelenleg. Az Esporte 3 beszámolója ugyanakkor kiemeli, hogy jelen gazdasági helyzetben vélhetően ennél jóval alacsonyabb árban is megegyezhetnek majd  a felek: Például 15 millió euróban, ami mellé inkább több bónuszt fizetne a Barca, bizonyos feltételek teljesülése esetén.