Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: Pirlo elájult a tegnap esti Buffontól

Továbbra is lehetőséget kap a játékra a Juventus-nál a ma már 43. születésnapját ünneplő Gianluigi Buffon. A világbajnok olasz kapus tegnap este a csapat egyik legjobbjaként húzta le a rolót a SPAL elleni kupameccsen.

A veterán Buffon torinói visszatérése óta csak második számú kapusnak számít Wojciech Szczesny mögött. A történelem egyik legjobb portása ennek ellenére becsülettel várja a sorát, és beszáll a játékba, ha szükség van rá.

Buffonnak a tegnap esti győzelem már a hetedik fellépése volt az idényben. Sőt, már a negyedik alkalommal úszta meg kapott gól nélkül. A lefújás természetesen örömmel nyilatkozott Buffonról korábbi csapattársa, és jelenlegi edzője, Andrea Pirlo:

„Öröm Gigit látni, ahogy minden nap edz, hogy úgy vágyakozik, mint egy gyerek. Ha valakinek ilyen energiája van, az azt jelenti, hogy továbbra is folytathatja. Amikor játszottam, nem gondoltam, hogy ennyi ideig folytatja majd, mert több sérülése is volt. De ment tovább, mivel nagy mentális erővel dolgozott a testén. Idén még lesz helye, reméljük egy darabig itt lehet tartani, mert a világ egyik legjobb kapusa.”

– nyilatkozta a szintén világbajnok szakember.