Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Amerikai tehetséget igazolt a Roma – HIVATALOS

A korábbi hírekkel ellentétben végül nem a Juventus csapatát választotta, hanem a szintén az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együtteséhez szerződött napjaink egyik legnagyobb amerikai tehetsége…

 

Az AS Roma együttese a hétfői kora délutáni órákban a Lega Serie A rendszerébe bejegyezte jó ideje rebesgetett igazolását, az MLS-ben versenyző FC Dallas tehetséges szélsőhátvédje, Bryan Reynolds megszerzését. A kiszivárgott információk szerint a “farkasok” 7.5 millió euró ellenében szerezték meg a 19 éves jobbhátvédet.

A tehetséges labdarúgó évek óta tagja az amerikai korosztályos nemzeti válogatottaknak, s fiatal kora ellenére az MLS elmúlt két szezonjában együttesen 27 összecsapáson lépett pályára, melyek során öt gólpasszt jegyzett. Reynoldsról az amerikai sajtó már hosszú hónapok óta szuperlatívuszokban beszélt, a szakértők egytől egyig hatalmas pályafutást jósolnak neki, most Európában is megmutatja, hogy mire számíthatunk tőle.

A Serie A harmadik helyén álló fővárosi gárda már jó ideje kiszemelte Reynoldst, az olasz sajtóhírek szerint a Juventus csapatával vívtak ádáz csatát az ifjú futballista kegyeiért, ám végül sikerült felülmúlniuk a torinói óriáscsapatot.