Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Fölényes sikert aratott a Real Sociedad! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) vasárnap koradélutáni programjában a Real Sociedad a Cádizt fogadta. A hazaiak mindkét félidőben fölényes játékot bemutatva megérdemelt, 4-1-es győzelmet arattak.

Egyik csapat sem a legjobb formájában várta ezt az összecsapást, mivel a Sociedad 4, a Cádiz pedig 3 nyeretlen mérkőzés után vágott neki ennek a meccsnek. A baszk alakulat már az első percektől fölényben futballozott, aminek a félidő közepére meg is lett az eredménye. A 26. percben ugyanis tizenegyest végezhettek el a hazaiak, miután Negredo kézzel ért a labdába. Az ítéletet Oyarzabal értékesítette, 1-0! 8 minutummal később ismét a Sociedad 10-se ünnepelhetett, ugyanis Merino kiugratását is értékesíteni tudta, 2-0! A szünet előtt el is dőlt a találkozó kimenetele, amiben ismét Oyarzabal játszotta a főszerepet. A ráadásban ugyanis Marcos Mauro a kiállítás sorsára jutott, miután csúnya szabálytalanságot követett el a támadóval szemben. A második játékrész első felében is egy gyors duplának lehettünk szemtanúi. Alexander Isak előbb az 54. percben higgadtan elpasszolta a labdát a kapus mellett, majd egy kipattanó labdát fejelt az üresen maradt kapuba. A Cádiznak legalább a szépítés összejött a fennmaradó időben. A 65. minutumban Izquierdo kapott egy szép kiugratást, amit értékesített. Ezt követően a Sociedad előtt számos lehetőség adódott, hogy tovább növelje előnyét, de ezek rendre kimaradtak. Ennek ellenére is magabiztos és megérdemelt győzelmet arattak, lezárva a rossz szériájukat.

La Liga, 22. forduló
Real Sociedad – Cádiz 4-1 (2-0)
Gólszerzők: Oyarzabal (26. – büntető, 34.), Isak (54., 59.) ill. Izquierdo (65.)
Kiállítás: – ill. Mauro (45+3.)

A mérkőzés összefoglalója:

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: