Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Primeira Liga: Kétgólos előnyről bukott pontokat a Porto! – videóval

A portugál bajnokság (Primeira Liga) 18. fordulójában a 3. helyezett Braga a 2. Porto gárdáját fogadta. A találkozón kétgólos előnyt tudtak kiépíteni a vendégek, ám 1 óra játékot követően emberhátrányba kerültek, amit meg is büntetett a Braga.

Igen kiegyenlített játékot, de kevés helyzetet hozott a mérkőzés első 30 perce. Mindkét fél előtt adódott egy 1-1 nagyobb lehetőség, de ezek kevéssel elkerülték a kapukat. A 34. minutumban aztán büntetőhöz jutottak a vendégek, miután Maregát lerántották. Az ítéletet Oliveira higgadtan értékesítette, 0-1! A szünetre így előnnyel vonulhatott a Porto. A kék-fehérek a második játékrészt is nagyon jól kezdték. Az 54. percben Corona tört be a 16-on belülre, beadását pedig Taremi lőtte kapásból a hálóba, 0-2! Corona viszont nem sokkal később negatív szereplővé vált, ugyanis megkapta második sárgáját, így 30 perccel a mérkőzés vége előtt emberhátrányba került a Porto. Innentől a Braga hatalmas fölénybe került, sorban dolgozták ki az ígéretesebbnél ígéretesebb helyzeteket, de a gól csak nem akart összejönni. A 84. percben Pepe utolsó emberként még a gólvonal előtt mentett, 3 minutummal később viszont már ő is tehetetlen volt. Ekkor Fransergio lövése talált utat a hálóba, 1-2! Nagyon szorította az idő a Bragát, de a 94. percben egy beadást követően Gaitan érkezett teljesen üresen a hosszún és a hálóba passzolt, 2-2! Így a Porto sorozatban második meccsén maradt győzelem nélkül, és ezzel az eredménnyel ismételten a listavezető Sporting járt a legjobban.

Primeira Liga, 18. forduló
Braga – Porto 2-2 (0-1)
Gólszerzők:
Fransergio (87.), Gaitan (90+4.) ill. Oliveira (36. – büntető), Taremi (54.)
Kiállítás: – ill. Corona (60.)

A mérkőzés összefoglalója:
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista állása: