Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: hiába a rengeteg Juve-helyzet, a Napoli győzött egy büntetővel – videóval

A Serie A 22. fordulójában találkozott egymással a Napoli és a Juventus. Az első félidőben a hazaiak voltak erősebbek, mégiscsak egy tizenegyesből tudtak vezetést szerezni. A második játékrészben a vendégek elképesztő fölényben játszottak, de így sem tudtak kiegyenlíteni. A Juve így kezd egyre jobban leszakadni az élmezőnytől, míg a Napoli egyre inkább kezd felzárkózni. 

Az első félidőben a Juventus átadta a kezdeményezést a Napolinak, így többet is támadtak. A 18. percben érkezett is egy pontos beadás Lozano fejére, de a labda végül a jobb kapufa mellett szállt el. A 29. percben Rrahmani fejét ütötte le Chiellini, amiért a videóbíró segítségével tizenegyest kapott a Napoli. Az Olasz Kupa-meccsen büntetőt hibázó Insigne állt ismét a labda mögé, de most magabiztosan lőtt a léc alá, ezzel megszerezve csapatának a vezetést. A bekapott gól hatására sem volt kezdeményezőbb a Juve. A 46. percben még ráadásul Insigne bal felső sarokba tartó szabadrúgása miatt kellett nyújtózkodnia Szczesnynek.

A második félidőben már megváltozott a játék képe, és szinte csak a Juventus támadott. A 47. percben Morata fejelt a tizenegyespont magasságából egy beadást követően, de a labda mellé ment. Egy perccel később Cristiano Ronaldo lőtt a kapu jobb oldala mellé hajszálnyival egy kipattanót, majd szintén egy perccel később Meretnek kellett védenie a középre tartó lövését. Az 52. percben a portugál egy szabadrúgással jöhetett, de lövése kevéssel elszállt a felső léc fölött. Az 57. percben Chiesa veszélyeztetett, de a léc alá tartó lövését Meret védeni tudta. A 62. percben Morata végül be is talált, de les miatt érvénytelenítették a találatot. Hatalmas fölényben játszott a Juventus, de a gól sehogy sem akart összejönni. A 68. percben Alex Sandro gyönyörű kapáslövése ment mellé, a 74. percben pedig Ronaldo szólója utáni lövésénél kellett védenie a hazaiak kapusának. A 90. percben érkezett a Juve meccslabdája, de Ronaldo fejese végül Meret zsákmányává vált, és a hosszabbításban sem tudtak már kiegyenlíteni.

Napoli – Juventus: 1-0 (1-0)
Helyszín: Diego Armando Maradona stadion (Nápoly) Vezette: Daniele Doveri
Gólszerzők: Insigne (31. – büntetőből) ill. –
Sárga lap: Di Lorenzo (23.), Bakayoko (56) ill. Chiellini (30.), Cuadrado (45.), Rabiot (90+2.)
Kiállítás: – ill. –

Napoli: Meret, Mario Rui, Rrahmani, Maksimovic, Di Lorenzo, Bakayoko, Zielinski (Elmas, 65.), Politano (Fabian Ruiz, 64.), Insigne (Lobotka, 88.), Lozano, Osimhen (Petagna, 75.). Vezetőedző: Gennaro Gattuso

Juventus: Szczesny, Cuadrado (Alex Sandro, 46.), Chiellini, de Ligt, Danilo, Bernardeschi (McKennie, 63.), Bentancur (Kulusevski, 72.), Rabiot, Chiesa, Ronaldo, Morata. Vezetőedző: Andrea Pirlo

A 22. forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Bologna – Benevento: 1-1

Szombat:
Torino – Genoa: 0-0
Napoli – Juventus: 1-0
20:45 Spezia – AC Milan (Tv: DigiSport 1)

Vasárnap:
12:30 AS Roma – Udinese (Tv: DigiSport 1)
15:00 Cagliari – Atalanta (Tv: DigiSport 2)
15:00 Sampdoria – Fiorentina (Tv: DigiSport 1)
15:00 Crotone – Sassuolo (Tv: DigiSport 1)
20:45 Inter – Lazio (Tv: DigiSport 1)

Hétfő:
20:45 Verona – Parma (Tv: DigiSport 2)

A bajnokság jelenlegi állása:

A bajnokság jelenlegi állása: