BL: első perces gólokkal lepte meg a Porto a Juventust – videóval

A Juventus a Porto otthonában kezdte meg a BL-nyolcaddöntőket, és bár papíron ők voltak a favoritok, a portugálok nagyon megtréfálták őket. Cristiano Ronaldónak kaput eltaláló lövése se volt a meccsen, és nem igazán tudta segíteni a csapatát. Végül egy idegenbeli gól összejött, ami az egyetlen reményük a hazai visszavágón.

Egy hatalmas Juventus-hibát követően nagyon hamar, a 2. percben szerzett vezetést szerzett a Porto: Szczesnynek adták haza a labdát, de Tarami odalépett a lengyel kapus elé, majd 4 méterről a hálóba lőtte a labdát. Nagyon erősen letámadott a portugál csapat, ami nem ízlett az olaszoknak, és rengeteget hibáztak, amit könnyen használtak ki a hazaiak. A 13. percben egy legurított szabadrúgás után Sergio Oliveira lőtt nagyjából 25 méterről, de csak a rövid alsó mellé. A 22. percben ismét veszélyeztetett a Porto, amikor Szczesny megint eladta a labdát Oliveirának, aki lőtt is, de Alex Sandro az utolsó pillanatban blokkolt. A 39. percben De Ligt jött előre és próbálkozott meg egy fejessel, de Marchesín magabiztosan védett. Ez volt az első kaput eltaláló vendégkísérlet, de az első igazán nagy helyzetük a 41. percben érkezett, amikor a tizenhatoson belül Rabiot a háta mögé kapta a labdát, majd ollózva próbálta a bal felsőbe vágni azt, de Marchesín remek reflexekkel védett, bár utána kiderült, hogy Ronaldo közben lesen helyezkedett. A Juventus bár többet birtokolta a labdát, ez a mezőnyfölény meddőnek bizonyult, és szenvedett az olasz csapat

A második félidő sem úgy kezdődött, ahogy azt a Juve valószínűleg várta, mivel a 46. percben újabb gólt szerzett a Porto: egy nagyon szép támadás végén Manafá jött előre a jobb szélen, majd laposan centerezett Maregának, aki szépen lőtte ki a bal alsót. A Juventusnak muszáj volt kockáztatnia és hajtania, és egyre többet is támadtak, de ezek is gyengék voltak. Az 52. percben Oliveira próbálkozott egy lövéssel, de Szczesny épphogy ujjheggyel elérte. Két perccel később Kulusevski adta középre a labdát Chiesának, aki éles szögből lőtte volna azt a kapu elé, de Uribe becsúszva tisztázott a kapu torkából. A 68. percben Corona ollózott a jobb felső irányába, de Szczesny kitolta a léc alól. A 70. percben Chiesa lőtt középről, két védőn is megpattant a labda mahd a bal alsóba tartott, de Marchesín ezt is fogta. A 83. percben, szinte a semmiből viszont sikerült szépítenie a Juventusnak: Rabiot futott el a bal szélen, majd középre adta a labdát, ahol Chiesa kapásból lőtt a hálóba. Egy perccel később ott lehetett volna az egyenlítés is, amikor Morata kapott remek labdát a tizenhatoson belül, de Marchesín kilépett a kapujából és nagy bravúrral védett. A felperdülő labdát Chiesa Ronaldó felé lőtte, aki mellre vette, de utána hatalmas luftot rúgott. Végül már az egyenlítés nem jött össze, bár a 94. percben Ronaldót egyértelműen felrúgták a tizenhatoson belül, de ahelyett hogy tizenegyest ítélt volna a Juvénak a játékvezető, helyette lefújta a mérkőzést.

FC Porto – Juventus: 2-1 (1-0)
Helyszín: Estadio de Dragao (Porto) Vezette: Carlos Del Cerro Grande (spanyol)
Gólszerzők: Taremi (2.), Marega (46.) ill. Chiesa (83.)
Sárga lap: – ill. De Ligt (63.), Danilo (81.), Demiral (87.), Alex Sandro (90-2.)
Kiállítás: – ill. –

FC Porto: Marchesin, Sanusin, Pepe, Mbemba, Manafa, Otavio (Luis Diaz, 57.), Sergio Oliveira (Chico Conceicao, 90+1.), Uribe, Corona (Ndiaye, 90+1.), Taremi, Marega (Grujic, 66.). Vezetőedző: Sergio Conceicao

Juventus: Szczesny, Danilo, De Ligt, Chiellini (Demiral, 35.), Alex Sandro, Rabiot, Bentancur, McKennie (Morata, 63.), Chiesa, Kulusevski (Ramsey, 77.), Ronaldo. Vezetőedző: Andrea Pirlo

A góllövőlista jelenlegi állása: