Alaposan beárazták a Tottenham kiszemelt védőjét – sajtóhír

Olasz sajtóbeszámolók szerint az Inter csapata hajlandó lehet nyáron elengedni a Tottenhamhez, a bizonytalan sorsú (?) José Mourinho egyik fő kiszemeltjét, ám alaposan zsebbe kell nyúlnia érte a londoni klub vezetőségének…

A La Gazzetta dello Sport információi szerint az Inter csapata 52 millió font ellenében hajlandó lehet megválni a következő nyári átigazolási időszakban Milan Skriniartól, akit többek közt a Tottenham csapata is jó ideje szívesen látna soraiban.

A 26 esztendős szlovák védő bő három évvel ezelőtt 27 millió euró ellenében került a milánóiakhoz a Sampdoriától, és rövid idő alatt a Nerazzurri alapembere lett, az elmúlt három és fél szezon alatt együttesen 153 tétmérkőzésen szerepelt a klub színeiben. Ugyanakkor az aktuális idényben csak 18 bajnokin lépett pályára, Antonio Conte nem egyszer akkor is mellőzte őt, amikor egészséges volt, majd sérülések is hátráltatták. Az olasz válogatott egykori mestere korábban úgy fogalmazott vele kapcsolatban, hogy komoly ajánlat esetén fontolóra vennék az eladását.

Megszerzése iránt a közelmúltban a szigetországból a Manchester City és a Manchester United gárdája egyaránt komolyan érdeklődött.

Noha a Tottenham az Európa-ligáan fölényes győzelmet aratott, a bajnokságban hullámzóan teljesít, és a legutóbbi öt fordulóban elszenvedett négy vereség után csak kilencedik a táblázaton. Sokan úgy vélik, hogy Skriniar jelentheti a megoldást a londoniak hátsó alakzatában meglévő problémákra.