Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: több alapembere nélkül kell utaznia a Realnak

Szerdán Bergamoban lép pályára a Real Madrid, az Atalanta ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, azonban Zidane továbbra sem számíthat több kulcsemberére. 

A francia mester egyik kedvence Karim Benzema sem léphet pályára a párharc első mérkőzésén. A támadó a hétvégi bajnokin sem lépett pályára. Benzema minden sorozatot figyelembe véve 17 gólt szerzett az idei szezonban, ami a csapat góljainak 34 százaléka.
Nem lesz ott a Olaszországban a csapatkapitány, Sergio Ramos sem, aki ebben az naptári évben, még nem lépett pályára.

A két rutinos labdarúgó mellett, még sérüléssel küzd: Hazard, Valverde, Rodrygo, Carvajal, Marcelo, Militao és Odriozola. Így fordulhatott elő, hogy a szombati Valladolid elleni mérkőzésen Lucas Vazqueznek kellett jobbhátvédet játszania, míg a csapat csatára az a Mariano Diaz volt, akit a nyáron el akart adni a klub. A kispadon Isco mellett csupa Castilla játékos ült.

Így feltehetőleg a meccskeretben a legeredményesebb játékos Casemiro lesz. A brazil védekező középpályásnak 6 gólja van az idei szezonban, a Valladolid ellen is az ő góljával nyertek a madridiak.