Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: Az egykori középpályás a védelmet és a kapust kritizálta

A Vörös Ördögök korábbi klasszis középpályása úgy gondolja, hogy a védelem a jelenlegi csapat leggyengébb pontja, valamint David de Gea.


Paul Scholes szerint mindenképpen igazolnia kell a Manchester United csapatának legalább egy középhátvédet, ugyanis ott a legsebezhetőbb a védelem. Azonban nem csak a hátsósort, hanem a hálóőrt, David de Geát is gyengének véli bizonyos szituációkban.

A 46 éves visszavonult angol labdarúgó a Newcastle elleni 3-1-re megnyert találkozón kritizálta a manchesteriek védelmét és kapusát, mivel szerint nem véletlen az, hogy 25 bajnoki meccsen 32 gólt kaptak.

“Nagyon kevés olyan mérkőzésünk volt, amikor ne kaptunk volna gólt, egyértelműen a védekezés a leggyengébb pontja a Unitednek. David teljesítménye is sokszor problémás, a kis szögleteknél is rossz megoldásokat választ, a gól előtt rossz helyre ütötte a labdát, és már nem először” – fogalmazott Scholes.

Az egykori középpályás ezzel talán arra célozhatott, hogy Ole Gunnar Solskjaer padoztatja az elmúlt idényben kiválóan teljesítő 23 éves Dean Hendersont, míg De Gea rendre hibákat követ el és mégis ő a stabil kezdőkapus, mikor egy olyan remek hálóőrt jegel a bajnoki mérkőzéseken, mint az angol.