Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Neymar sérülten is eltiltást szedhet össze – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, éppen aktuális sérülése miatt Neymar nem lehetett ott csapatával, amint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán a Paris Saint-Germain 4-1-re lemosta idegenben a Barcelona együttesét

Bár a Paris Saint-Germain csapata Neymar nélkül is fölényes sikert aratott a brazil klasszis korábbi csapata, a Barcelona ellen, az elején még a katalánok szereztek vezetést egy sokak által vitatott büntetőből.

Köztük a sérülés miatt hiányzó játékos is, aki otthon nézte a mérkőzést, a Twitteren sok röhögős emotikon társaságában csak annyit írt, hogy vicc volt az ítélet. Ugyan a brazil pár perc múlva törölte az üzenetét, de addig már többen is lementették, így felkapta a sportsajtó is. A Daily Mail szerint ráadásul el is tilthatják őt a kiírás miatt, ugyanis ezzel megszegte az UEFA előírásait.

Emlékezhetünk rá, hogy Neymarnak volt már hasonló ügye, 2019-ben egy Manchester Unitednek megítélt tizenegyest kérdőjelezett meg, ami miatt három mérkőzésre tiltották el, ám a büntetést két találkozóra csökkentették később. A várakozások szerint most is hasonló büntetés nézhet majd ki a klasszis számára.

Neymar jelenleg a negyedik szezonját tölti a párizsi klubnál, ahová a Barcelonától igazolt át világrekordot jelentő 222 millió eurós átigazolási díj ellenében, és eddig minden sorozatot figyelembe véve 102 mérkőzésen 83 gólt szerzett a csapat színeiben.