Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olasz kapus minden idők legjobbja az IFFHS statisztikái alapján

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) toronymagasan nyerte el a legjobb kapus címet Gianluigi Buffon.


Az IFFHS az abszolút rangsort az 1987 és 2020 közötti időszak figyelembe vételével készítette el az évente világszavazás nyomán született pontszámok összesítésével. Az esztendőnként közzétett lista éllovasa 20 pontot kapott, a második 19-et, a harmadik 18-at, míg az utolsó huszadik pozícióban zártnak pedig egy pont járt.

A szerdán közzétett listán a 43 évesen is aktív Gianluigi Buffon mögött két, már visszavonult klasszis, Petr Cech és Iker Casillas végzett a dobogó két másik fokán. A top 10-be többek között olyan akítv kapusok nem fértek be, mint Thibaut Courtois, Hugo Lloris vagy Marc-André ter Stegen

Az első helyen végzett rutinos olasz kapus profi pályafutását 1995-ben kezdte a Serie A-ban, a Parma csapatában, majd 2001-ben szerződött át a Juventushoz  és egyetlen idényt leszámítva – amikor két éve a Paris Saint-Germain légiósa volt – azóta is a torinói elitalakulatnál szolgál. A Zebráknál eddig 680 mérkőzésen védhetett, az olasz válogatott színeiben pedig 176 alkalommal szerepelt 1997 és 2018 között.

Minden idők legjobb kapusai az IFFHS-nél (1987-2020):
1. Gianluigi Buffon (olasz) 357 pont
2. Iker Casillas (spanyol) 260 pont
3. Petr Cech (cseh) 218 pont
4. Edwin van der Sar (holland) 201
5. Manuel Neuer (német) 200
6. Peter Schmeichel (dán) 179
7. Oliver Kahn (német) 162
8. José Luis Felix Chilavert (paraguayi) 146
9. Walter Zenga (olasz) 132
10. Andoni Zubizarreta (spanyol) 132