Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: kis híján nyerni tudott a kiesés elöl menekülő Diósgyőr

Az OTP Bank Liga 23. fordulójának nyitómeccsén a Mezőkövesd látogatott Diósgyőrbe, de meggyűlt a bajuk a kiesés elől menekülő piros-fehérekkel.

Pintér Attilával szinte feltámadt a Mezőkövesd, amely utoljára december elején szenvedett vereséget, most pedig a DVTK otthonából kellett elhozniuk a három pontot, hogy megerősítsék pozíciójukat a középmezőnyben. A horvát mester, Zekic vezetésével viszont a miskolciak is formajavuláson estek át: 7-ből 3 alkalommal nyerni tudtak ebben a naptári évben az NB I-ben, köztük az éllovas Fradit és a Fehérvárt is legyőzték.

Árulkodó, hogy a két kezdőcsapatban összesen 5 magyar játékos kapott helyet, nem számolva a kövesdi farkas Dánielt, aki 2017-ben igazolt csak Magyarországra Szerbiából. Az sem meglepő talán, hogy nem volt különösebben látványos a meccs, de még a színvonal sem volt kiemelkedő. A pályán lévők küzdeni tudására azonban nem lehetett panasz. Felszántották a pályát és sokat harcoltak. Az első percekben a Mezőkövesd kezdeményezett, majd a Diósgyőr vette át az irányítást. A 15. percben aztán Milovic góljával a vezetést is meg tudták szerezni egy pontrúgás után – érett a meglepetés. A kék mezes vendégek játéka nem volt túl biztató, de visszajöttek a meccsbe. A 27. percben pedig egy visszatámadás után Chrien révén ki is tudtak egyenlíteni.

Ismét egyenlő volt az állás és ez igazságosnak is tűnt a játék képét tekintve. Nem sok helyzetet jegyezhettünk fel, a mezőnyben birkóztak a játékosok és tartósan egyik sem tudta uralni a játékot. A második játékrészre ez még inkább igaz volt. Leült a meccs és egyre inkább érezni lehetett a levegőben a döntetlen szagát, amely igazából nem is lett volna olyan nagyon rossz a feleknek. Az utolsó percek viszont váratlanul eseménydúsra sikerültek. A DVTK a hajrá kezdetekor jelentkezett egy veszélyes helyzettel, aminél Szappanos hárítani tudott. A 84. percben viszont büntetőhöz jutott a hazai csapat egy kezezés után – a megítélt tizenegyest pedig a csereként beállt Ivanovski vágta be. Ismét vezetett a Diósgyőr, de alig 4 percen belül jött is a válasz. Vadnai beadását sikerült bent megcsúsztatni, így a hosszún érkező Farkas be tudta venni a kaput. 2-2-re alakult az állás, így a végjáték a vártnál mozgalmasabban, izgalmasabban alakult. Újabb találat azonban már nem született, így döntetlen lett a vége.

Diósgyőr – Mezőkövesd 2-2
G.: Milovic (15.), Chrien (27.), Ivanovski (84.), Farkas (88.)

A forduló további programja:

Péntek
Diósgyőr – Mezőkövesd 2-2

Szombat
14:45 Budafok – Kisvárda (M4 Sport)
17:00 Puskás Akadémia – Honvéd (M4 Sport)
19:30 MTK – Ferencváros (M4 Sport)

Vasárnap
14:30 Paks – Újpest (M4 Sport)
17:00 Zalaegerszeg – Fehérvár (M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista aktuális állása