Barcelona: két játékos is megsérült a Sevilla ellen

A Barcelona szombat este 2-0-ra nyert a Sevilla otthonában, ám vezéráldozatokkal járt a győzelem. 

Bár a mérkőzés végeredménye örömre adhat okot Barcelonában, sajnos két játékosuk is megsérült az összecsapáson.

Az egyik a bokasérüléséből visszatérő, de rossz nyelvek szerint félsérült Ronald Araujo, aki a második félidőben kapott lehetőséget csereként, de mindössze 15 perc játékidő után le kellett hozni, mert fájdalmat érzett a lábában. A hírek szerint a 21 éves uruguayi középpályásnál azonban nem komoly a baj, és a jövő szerdai kupamérkőzésre már újra bevethető állapotban lesz.

A másik játékosnál viszont már nagyobb gondok vannak. A mérkőzés után kiderült, hogy megsérült a Barca 18 éves támadójának, Pedrinek bal vádlija, ami miatt a 71. percben le is kellett cserélni, és a találkozó utáni felvételek tanúsága szerint a hotelhez visszaérkezve nem tudott ránehezedni sem a lábára. A spanyol AS napilap úgy tudja, hogy két-három hétig lesz harcképtelen, így ebben az esetben nemcsak a Sevilla elleni Király-kupa-elődöntő szerdai második mérkőzéséről, hanem a PSG elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójáról is lemaradna. A klub hivatalos közleményt még nem adott ki a játékos ügyében.