Bundesliga: megint edzőt váltott a Schalke – HIVATALOS

Az újabb megsemmisítő vereség másnapján a német bajnokságban (Bundesliga) sereghajtó Schalke 04 csapata vasárnap délben bejelentette vezetőedzője és több fontos tisztségviselője távozását a csapattól…

A Schalke 04 csapatának hivatalos bejelentése értelmében menesztették a közelmúltban kinevezett Christian Gross vezetőedzőt a posztjáról, valamint Jochen Schneider sportigazgatónak, Sascha Riether csapatmenedzsernek és Werner Leuthard erőnléti edzőnek is távoznia kellett a gelsenkircheni egyesülettől.

A 66 éves szakember előtt az idei szezonban David Wagner, Manuel Baum és Huub Stevens is próbálkozott a csapat kispadján, de egyikük sem tudta kirángatni az elképesztő mélységből a szebb napokat is látott csapatot. A Schalke tavaly januártól idén januárig közel egy éven át egyetlen Bundesliga bajnokit sem tudott megnyerni. A csapat az idei szezonban történelmi mélységeket jár meg, hiszen az első 23 forduló alatt 16 meccset veszített el, egyetlen győzelme és hat döntetlenje jóvoltából mindössze 9 ponttal rendelkezik a sereghajtó helyen, és már most 9 ponttal van lemaradva egyáltalán a 16., osztályozós helytől is.

Egybehangzó német sajtóbeszámolók szerint a csapat játékosai már korábban követelték Gross távozását a csapat éléről, és a tegnapi csúfos, 5-1-es vereséget edzőbuktatásnak szánták.