Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Király-kupa: Rakitic visszavágna a Barcának!

Szerda este a spanyol Király-kupa elődöntőjének barcelonai visszavágóján találkozik egymással az FC Barcelona és a Sevilla. A vendégek korábbi Barcás-játékosa, Ivan Rakitic a visszavágásra készül.

Rakitic szerint a Sevillának ugyanis extra motivációt kell, hogy adjon, hogy a hétvégi, hazai pályán könnyedén elveszített bajnoki után újra megmutassák, hogy igen is képesek jól futballozni a Barca ellen.

“Mindannyian úgy éreztük a hétvége után, hogy elraboltak tőlünk három pontot! Nem hagyhatjuk, hogy Leo (Messi) még egyszer ilyen szabadon játsszon, nemes egyszerűséggel megforduljon, és gólpasszt adjon. Nem szenvedtünk eléggé, a Barca ellen pedig ha nyerni akarsz nem teheted ezt meg! Változtatnunk kell, hiszen szeretnénk tovább jutni” – Idézi a katalán Sport című lap a horvát középpályást, aki arról is beszélt, hogy mennyire jól érzi magát új állomáshelyén.

“Komplett futballistának tartom magam, aki ismét maximálisan élvezi a futballt. Egyre jobban látom, az apró részletek fontosságát. Szeretnék még jobb és jobb formába lendülni. Bevallom, azért hat év után nem volt könnyű elhagyni a Barcát, már csak azért sem, mert egy megszokott rendszerből egy újba kellett beilleszkednem. De ez talán ilyenkor normális.” – Így Rakitic, akinek csapat két gólos előnyből várhatja a barcelonai visszavágót.

 

A Barca – Sevilla találkozót 21:00-tól a Sport 1 élőben közvetíti.