Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
Nem meglepő módon Ronald Koeman abszolút elégedetten nyilatkozott azok után, hogy csapata két gólos hátrányból a maga javára tudta fordítani a Sevilla elleni két felvonásos kupa-párharcot.
Mint ismert, a Barca hosszabbításban tudott nyerni 3-0-ára az andalúz együttes ellen, és bejutott a spanyol Király-kupa fináléjába. A holland tréner a lefújást követően elsősorban játékosai mentalitását és küzdeni tudását méltatta.
“Edzőként úgy érzem, nem kérhettem volna ennél többet a játékosaimtól! A hosszabbításig küzdöttünk, mentünk előre. Abszolút elégedett vagyok a csapatmunkával!” – Kezdte gondolatmenetét Koeman.
“Megérdemeltük a továbbjutást! A két meccs mi voltunk a jobb csapat! Volt némi szerencsénk az utolsó pillanatokban az egyenlítésnél, de talán rá is szolgáltunk erre. A Sevilla próbálkozott, közel járt az oly fontos idegenbeli gólhoz is a büntetőnél, de szerencsénkre nem találtak be tizenegyesből!” – Lelkendezett tovább Koeman, aki nem állt meg ennyinél.
“Mentálisan és fizikálisan erős csapatunk van. Ilyen helyzetben pedig, amiben mi voltunk (két gólos hátrányban), küzdened kell, lehetőségeket teremtened. Egészen hihetetlen volt, ahogyan a játékosaim reagáltak a találkozón! Többször is bizonyították már a kupában, hogy soha nem adják fel!” – Így Koeman hozzátéve még azt is, hogy a három lőtt góljukon kívül, akár többet is szerezhettek volna.
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…