Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Championship: egy csapat kiemelkedik a mezőnyből – KÖRKÉP

Az angol másodosztályú bajnokság (Championship) 2020-2021-es kiírásában a szerda esti rangadó után eldőlni látszik az egyik biztos feljutó kérdése, noha még mindig sok van hátra a szezonból…

Az évad legfontosabb rangadójaként aposztrofált mérkőzésen a Premier League-ből tavaly kieső Norwich City gárdája 1-0-ra legyőzte a másodosztály elmúlt kiírásában a rájátszás döntőjében a West Bromtól kikapó Brentford csapatát. Az első félidőben jelentős fölényben játszó és több helyzetet is kialakító “kanárik” a játékrész derekánál vitték be a mindent eldöntő találatot az idényben már tizedik alkalommal eredményes argentin sztár, Emiliano Buendía menetrend szerinti góljával. A fordulás után hiába kapcsolt rá a Brentford, a meddő mezőnyfölény ellenére képtelenek voltak érdemi lehetőségeket kialakítani a Norwich kapuja előtt, a gólhoz pedig a hazaiak kontrákból sokkal közelebb álltak. Végül az eredmény nem változott, s 1-0-s győzelmével a két csapat között már 10 pontra nőtt a különbség a Championship első két helyén.

Norwich City – Brentford 1-0 (1-0)
Gólszerző: Buendía (26.), ill. –

 

A Norwich tehát kiemelkedni látszik a mezőnyből, és most már talán, ha nem követ el hatalmas fejreállást, akkor kötelező lenne egy év után kiharcolnia a visszatérést az angol élvonalba. A Brentfordot a második helyen pontszámban beérte az ugyancsak tavaly kieső Watford gárdája, míg az évek óta a visszatérés kapujában toporgó Swansea egy ponttal mögöttük a negyedik – ráadásul kettővel kevesebb meccset játszott a riválisoknál. Mögöttük van egy pici szakadék, az utolsó két rájátszáshelyet a Reading és az elmúlt idényt még a PL-ben töltő Bournemouth foglalja el, de a Barnsley és a Cardiff egyaránt őrült tempóban közelít a playoff-helyek felé – még nagy lehet a tumultus a hajrában.

A középmezőnyben helyezkedik el a Nagy Ádámot foglalkoztató Bristol City csapata, amely a közelmúltbeli edzőváltása ellenére is rapszodikusan teljesít, csakúgy mint a PL-ből jól csengő Middlesbrough együttese. A tabella második felében még olyan szebb napokat is látott együttesek képviseltetik magukat, mint a Blackburn Rovers vagy a Nottingham Forest, az immár főállásban Wayne Rooney által irányított Derby County pedig az utóbbi hetekben eltávolodott a kieső zónától.

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)