Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Argentína: kiütéssel dőlt el a szuperkupa sorsa – videóval

A 2019-es (!) argentin Szuperkupa-mérkőzést még a koronavírus-járvány előtt meg akarták rendezni, majd az ismert korlátozások miatt folyamatosan elhalasztották, végül magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra iktatták be a sűrű argentin futballprogramba

 

Az esélyesebb River Plate együttese talán még a vártnál is simábban, 5-0-ra diadalmaskodott a két évvel ezelőtti argentin bajnok Racing Club csapata felett a Santiago del Esteróban rendezett Szuperkupa-mérkőzésen. A “milliomosok” aktívabban játszottak a kezdetektől fogva, eleinte azonban Arias kapus remek védéseinek köszönhetően tartani tudta az eredményt a Racing. Az első félóra végeztével azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, amikor De La Cruz szögletét az őrzőjétől elszakadó Rafael Santos Borré fejelte közvetlen közelről a kapuba. A félidő hajrájában több ígéretes lehetőséget is bemutatott az Académia, Rojas azonban nagy helyzetben csak a kapufát találta el. A második játékrész derekánál újabb találat formájában mutatkozott meg a River fölénye, hiszen a Borrét nem sokkal korábban váltó Julián Álvarez nagyszerű cseleket követően volt eredményes. Egy perccel később egy hatalmas védelmi hiba után Nicolás De La Cruz ugorhatott ki ziccerben, melyet nem hibázott el, majd rövid idő múlva Leonel Miranda öngóljából újabb találatot jegyeztek. A River öt percen belül három gólt vágva küldte padlóra ellenfelét. A végeredményt a hajrában már macska-egér játékká alakuló mérkőzésen Matías Suárez alakította ki Álvarez önzetlen passzát követően, amikor már ketten vezették a kapusra a labdát. Az elmúlt 64 év alatt ez volt a legsimább argentin Szuperkupa-mérkőzés.

Mióta Marcelo Gallardo a River Plate vezetőedzője, az együttes kilenc egyenes kieséses mérkőzést játszott különböző hazai és nemzetközi kupasorozatokban a másik négy fővárosi nagy csapat ellen, és hihetetlen módon mindegyiket meg is nyerte. Egyúttal a klasszis tréner 2014-es kinevezése óta a 12. (!) trófeáját nyerte a “milliomosoknak”.

Racing Club – River Plate 0-5 (0-1)
Gólszerzők:ill. Borré (31.), Álvarez (69.), De La Cruz (70.), Miranda (73. – öngól), Suárez (81.)