Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL: újabb mérkőzéseket rendeznek Magyarországon – HIVATALOS

A női Bajnokok Ligája negyeddöntői között egy újabb párharc mindkét mérkőzését Magyarországon rendezik meg az ismert hatósági beutazási korlátozásokból kifolyólag…

Az UEFA tájékoztatása értelmében a Wolfsburg és a Chelsea csapata a női Bajnokok Ligája-negyeddöntő párharcának mindkét mérkőzését Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban fogja vívni zárt kapuk mögött a két ország közt érvényben lévő beutazási korlátozások miatt.

Az aktuális idény végén visszavonuló Jakabfi Zsanettet foglalkoztató kétszeres BL-győztes Wolfsburg csapata az előző körben is az egyik mérkőzését hazánkban, Gyirmóton játszotta a norvég LSK Kvinner ellen.

A párharc első mérkőzést március 24-én, jövő szerdán 17 órától, a visszavágót egy héttel később 14 órától rendezik az Újpest otthonában.