Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: először kapott ki új edzőjével a Marseille – videóval

A francia bajnokság (Ligue 1) 30. fordulójának szombat délutáni programjában két várakozáson alul szereplő csapat találkozott egymással, amikor az OGC Nice és az Olympique Marseille mérte össze tudását az Allianz Rivierában…

Az idényben rosszabbul álló, de mostanság felkapaszkodóban lévő OGC Nice együttese hazai környezetben 3-0-s győzelmet aratott az Olympique Marseille felett. A vendégek már az első negyedórában elvesztették a rutinos Nagatamo személyében a balhátvédjüket, miközben a nizzaiak fölényben játszottak és több ígéretes lehetőséget dolgoztak ki Mandanda kapuja előtt. Aztán az első félóra után a hazaiak már magukhoz ragadták az előnyt, amikor Gouiri tökéletes bejátszását követően a világbajnok Lilian Thuram fiatalabbik fia, Kephren Thuram fejelt védhetetlenül a hálóba. A szünet után bár egyre többet próbálkozott az OM, a Nice magabiztosan őrizte egygólos vezetését, és ellenakcióik révén nem egyszer veszélyesebbnek is bizonyultak. Az utolsó negyedórához érkezve korábbi gólpassza után a fantasztikus szezont futó Amine Gouiri egy védelmi hibát kihasználva megszerezte csapata második gólját, így a hajrára érve eldöntötte a lényegi kérdéseket. Az utolsó percekben a Marseille Benedetto akrobatikus mozdulatával zárkózhatott volna közelebb, ám az argentin brutális gólját végül les miatt érvénytelenítették. 2-1 helyett a végeredmény 3-0 lett, miután Alexis Claude Maurice lövése alakította ki a végeredményt. Az OM újonnan kinevezett Jorge Sampaoli első két meccse megnyerése után harmadszor már vereséget könyvelhetett el.

OGC Nice – Olympique Marseille 3-0 (1-0)
Gólszerzők: K. Thuram (34.), Gouiri (74.), Claude Maurice (90+1), ill.

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye