Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kinevezték a Marseille új edzőjét – HIVATALOS

Ahogyan arról az elmúlt időszakban többször beszámoltunk, az Olympique Marseille csapata már hetek óta tárgyalásokat folytatott leendő edzőjével, akinek érkezését a péntek esti órákban hivatalosan is bejelentette a klub…

 

A hetek óta komoly krízisben lévő Olympique Marseille a pénteki napon erősítette meg, hogy a csapat új edzője a korábbi argentin szövetségi kapitány Jorge Sampaoli lesz, míg az igazgatóság elnökének Pablo Longoriát nevezték ki.

Ugyan az új edző érkezése már hetek óta nyílt titok volt a csapatnál, Sampaoli letöltötte eddigi megbízatását a brazil élvonalbeli Atlético Mineiro gárdánál, és hivatalos bejelentésével megvárták a brazil bajnokság (Campeonato Brasileiro) 2020-as kiírásának végét. A 60 éves szakember közel egy éven át irányította a Belo horizontei gárdát, és az országos bajnokságban az előkelő harmadik helyen végeztek. Az elmúlt hetekben Hulk és Ignacio Fernández személyében két klasszist is igazoltak, ám ez sem tudta meggyőzni őt a maradásról, és inkább elfogadta a kínálkozó európai álláslehetőséget.

Az 1996 óta edzősködő argentin tréner pályafutása jelentős részében a Dél-amerikai kontinensen tevékenykedett, a Marseille mindössze a második európai klubja lesz azok után, hogy korábban irányította a Sevilla csapatát 2016 és 2017 között. Sampaoli később az argentin válogatott szövetségi kapitánya volt, nevéhez fűződött az Albiceleste mérsékelt 2018-as világbajnoki szereplése.

Az OM éléről a korábbi vezetőedző, André Villas-Boas január végén mondott le, miután a hosszú hetek óta tartó nyeretlenség alatt a csapat feldühödött szurkolói megtámadták az edzőközpontot, és heves tüntetésbe kezdtek az együttes gyenge eredményei miatt. Az utolsó kilenc bajnokijából csak egyet megnyerő Marseille 38 pontjával a francia bajnokság (Ligue 1) hetedik helyén tanyázik, és bizonyára most már legfeljebb az egyik utolsó nemzetközi kupaszereplést érő helyezés elcsípése lehet az együttes célja az idény hátralévő részében.