Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool játékosával erősíthet az Inter – sajtóhír

A legfrissebb nemzetközi lapértesülések szerint a Liverpool mellőzött támadója az olasz bajnoki éllovas Inter csapatához szerződhet nyáron…

 

Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál legfrissebb jelentése értelmében minden valószínűség szerint rövidesen az Inter csapatában folytathatja pályafutását az angol bajnok Liverpool együttesében mellőzött belga támadó, Divock Origi.

A 25 esztendős csatár 2014-ben nagy reményekkel igazolt az Anfield Roadra 10 millió font ellenében a francia Lille-től, majd bár a rákövetkező szezont kölcsönben még előző klubjánál töltötte, a következő két idényben nem teljesített rosszul a “Vörösök” színeiben: a 2015-2016-os szezont 10, a 2016-2017-est pedig 11 találattal a háta mögött fejezte be. Ezt követően a Wolfsburg színeiben hat gólt regisztrált a Bundesligában töltött kölcsön alatt, majd az elmúlt két és fél szezont már ismét a Poolnál töltötte, de képtelen volt kinőni a beugró epizódszereplő titulusából, a jelenleg futó bajnokságban is csupán kilenc meccsen jutott szóhoz.

A kevés lehetőség ellenére ígéretes játékosnak tartják, a nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja még mindig 16 millió euróra becsli őt, korábban több angol csapat is érdeklődést mutatott iránta, azonban az olaszok úgy vélik, hogy a milánóiak lehetnek a befutók érte.