Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csökkentették az anyázó játékos eltiltását – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan játékosát a Napoli elleni rangadón a játékvezető felé tett nem éppen irodalmi stílusú kijelentése miatt állították ki, és két mérkőzésre szóló eltiltásban részesült…

 

A Serie A fegyelmi bizottsága a hétfői napon közölte, hogy helyt adott az AC Milan csapata által benyújtott fellebbezésnek, és Ante Rebic eredeti, kétmeccses eltiltását egyetlen találkozóra csökkentette, melyet a Fiorentina ellen a szünet előtti utolsó fordulóban letöltött, vagyis a folytatásban újra elérhető lesz.

Mint ismeretes, Fabrizio Pasqua játékvezető azt követően állította ki a Rossoneri horvát légiósát, hogy Rebic prostituáltnak nevezte az édesanyját.

Rebic az idei szezonban 18 bajnoki mérkőzésen öt alkalommal vette be az ellenfelek kapuit, míg a tavalyi idényben az Eintracht Frankfurt égisze alatt 11 gólt szerzett a Serie A-ban 26 pályára lépés során a milánóiaknál eltöltött kölcsön idején.

A válogatott szünet utáni folytatásban a bajnokság második helyén tanyázó AC Milan csapata szombaton a Sampdoria együttesét láthatja majd vendégül a San Siróban, immár újra Rebiccsel a soraiban.