Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: nehezen indult, de végül simán verték a horvátok Máltát – videóval

A H-csoportban Horvátország Máltát fogadta, és bár az egész mérkőzésen domináltak, sokáig nem tudtak gólt lőni, de végül megtört a jég, és a horvátok begyűjtötték a három pontot. Szlovákia Oroszországgal találkozott, ahol ha nehezen is, de győzni tudtak északi szomszédaink. Végül Ciprus meglepetésre megverte Szlovéniát. 

H-csoport:

Horvátország – Málta:

Sokkal jobban játszott Horvátország az első félidőben, és szinte csak ők támadtak. A 2. percben Vlasic már veszélyeztetett is, de igazán a 14. percben kerültek közel a gólhoz, amikor Budimir fejese a felső lécet találta el. Meddő fölény volt csak viszont a horvátoké, mivel befejezéseik pontatlanok voltak, és gólt nem szereztek a szünetig.

A második félidőt már teljesen dominálták a horvátok, amit most gólok is követtek. A vezetést a 62. percben szerezték meg a hazaiak, miután Perisic hatalmas gólt küldött a kapuba. A 76. percben Nwoko ért kézzel a labdába a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott Horvátország. Luka Modric állt oda a labda mögé, amit védhetetlenül lőtt a bal alsó sarokba, ezzel növelve csapata előnyét. Ez a két gól is bőven elég lett volna a győzelemhez, mivel Máltának nem sok köze volt a meccshez a második játékrészben, de a 90. percben még lőttek egy harmadikat is a horvátok Brekalo révén, amellyel lezárták a mérkőzést.

Horvátország – Málta 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Perisic (62.), Modric (76. – büntetőből), Brekalo (90.) ill. –
Sárga lap: Vida (81.), Vlasic (90+2.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Szlovákia – Oroszország:

Nem sok helyzet esett az első félidőben, de valamivel az oroszok játszottak jobban és ők is támadtak többet. Ettől függetlenül a 38. percben mégis Szlovákia szerezte meg a vezetést, az egyetlen kapura tartó lövéséből: Mak ívelte be a labdát a kapu elé szögletből, amit Skriniar fejelt a kapu bal oldalába. A szünet előtt még az oroszoknak is volt egy nagy helyzete, de Fernandes fejesét védeni tudta a kapus.

A második félidőben sokáig alig történt valami, egyedül Kucka távoli próbálkozása volt említésre méltó az 58. percben. Végül a 71. percben kiegyenlítettek az oroszok Fernandes révén. Nem örülhettek azonban sokáig, mert három perccel később újabb gólt lőttek a szlovákok: Mak remek szólója után lőtt a kapus mellett a bal alsó sarokba. Erre már nem tudtak válaszolni a vendégek, így a mérkőzés végén Szlovákia ünnepelhetett.

Szlovákia – Oroszország 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Skriniar (38.), Mak (74.) ill. Fernandes (71.)
Sárga lap: Hromada (45+3.) ill. Zhemaletdinov (17.), Dzjuba (32.)
Kiállítás: – ill. –


Ciprus – Szlovénia:

Nem játszott alárendelt szerepet a hazai csapat, az első félidőben ráadásul teljesen egyenlő ellenfele volt a szlovénoknak. Bár voltak támadások mindkét oldalon, a vezetést végül Ciprus szerezte meg a 42. percben, amikor Pittas lőtt közepes távolságról a kapu bal oldalába.

Szlovénia a második félidőben mindenképpen ki akart egyenlíteni, és többet is támadtak, ám az egyetlen veszélyes helyzetük a 76. percen volt, de Crnigoj csak a kapu felé lőtte a labdát. A hajrában ráadásul még a ciprusiak növelhették volna az előnyüket, de Pittas két helyzetet is elpuskázott. Mindez azonban nem számított, mivel Szlovénia se tudott a lefújásig betalálni.

Ciprus – Szlovénia 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Pittas (42.) ill. –
Sárga lap: – ill. Ilicic (38.), Kurtic (47.)
Kiállítás: – ill. –

A H-csoport jelenlegi állása: