Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: döbbenetes védelmi hiba, a Milan leikszelt a Sampdoriával – videóval

Az olasz élvonalbeli bajnokság 29. fordulójának nyitómérkőzésén a bajnoki címért küzdő AC Milan rendkívül értékes pontokat hullajtott: Stefano Pioli együttese hazai pályán játszott döntetlent a Sampdoria ellen, ráadásul emberelőnyben.

A viszonylag eseménytelen, gól nélküli első félidőben a hazaiak kaput eltaláló lövést sem jegyeztek, így egyáltalán nem volt meglepő, hogy a fordulást követően a vendégek jutottak előnyhöz: a Milan kulcsembere, Theo Hernández óriási hibát vétett az 57. percben, amit a rutinos Fabio Quagliarella magabiztosan ki is használt, átemelte Gianluigi Donnarumma feje felett a labdát. A genovai alakulat néhány pillanattal később saját magával babrált ki, ugyanis Adrien Silva begyűjtötte a második sárga lapját is, így idő előtt mehetett zuhanyozni. A piros-feketék a több mint félórás emberelőnnyel sem tudtak igazán mit kezdeni, bár az egyenlítés azért összejött: a csereként beálló Jens Petter Hauge nagyszerűen fektette el az ellenfél védelmét, majd a hosszúba tekert – így alakult ki a végeredmény.

A pontosztozkodást követően a Milan a listavezető Interhez képest ötpontos hátrányban második a Serie A tabelláján – a Rossoneri helyzete tehát nem túl fényes az esetleges bajnoki aranyt illetően, ráadásul a városi riválisnak kettővel kevesebb lejátszott mérkőzése van. A Sampdoria jelenleg a 10. pozícióban tanyázik.

AC Milan – UC Sampdoria 1–1 (0-0)
Gólszerzők: Hauge (87.), ill. Quagliarella (57.)
Kiállítva: Adrien Silva (59.)

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további programja:

Szombat
15:00 Atalanta – Udinese
15:00 Benevento – Parma
15:00 Cagliari – Verona
15:00 Genoa – Fiorentina
15:00 Lazio – Spezia
15:00 Napoli – Crotone
15:00 Sassuolo – Roma
18:00 Torino – Juventus
20:45 Bologna – Inter

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: