Bajnokok Ligája: elmaradt a dortmundi meglepetés Manchesterben! – VIDEÓVAL

Történelmi jelentőségű tettre készült ma este a Manchester City együttese. Az angol klub ugyanis még soha sem tudta megverni a Borussia Dortmundot sem tétmeccsen, sem felkészülési találkozón. A mai tét nem volt kicsi: jól sikerült első felvonás a negyeddöntőben.

Bajnokok Ligája – Negyeddöntő; 1. mérkőzés
Miközben a Manchester City talán a klubtörténet legjobb formájában leledzik, addig a Borussia Dortmund mostani idényét már nem sok minden mentheti meg. Az angolok az elmúlt harminc tétmeccsükből huszonhetet megnyertek (két döntetlen és egyetlen vereség mellett), miközben a németek még mindig a poszt-Favre érát szenvedik. Edin Terzic megbízott vezetőedző képtelen ráncba szedni a gárdát. És hiába is Erling Haaland világklasszis témája, a csapatot szétszedik az átigazolási hírekben, így pedig nehéz építeni a jövőt.
A mai találkozó egyértelmű esélyese a ManCity volt. A kékmezesek minden alapembere egészséges, ellenben a dortmundiaknál kényszerpihenőjét töltötte be többek között a formán kívül tengődő, de még így is nagyobb klubhoz vágyódó Jadon Sancho is. Bár a két gárda nem számít a legvérmesebbnek, de a tét nagysága miatt nem várt könnyű feladat Ovidiu Hategan játékvezetőre és társaira. A román bíró öt csoportmeccsen (plusz egy play off selejtezőn) van túl a BL idei kiírásában.

Az összecsapást dominánsan, ám szokás szerint igazi befejező csatár nélkül kezdte a Manchester City. Pep Guardiola tanítványai magasan többet birtokoltál a labdát, mint a vendégek, azonban jobbára csak a Dortmund kapujának előterébe sikerült eljutniuk. Igaz, a kevés kialakított helyzet, csak később bosszulta meg magát.
Kevin De Bruyne a 19. percben ugyanis még vezetéshez juttatta a győzelmi szándékkal játszó City-t. A belga középpályás a kezdőkörben szerzett labdát, majd remek szólóval vezetett fel egy gyors kontrát, melynek végén ő maga köszönt be.
A második félidőben, meglehetősen sportszerű körülmények között, kicsit veszélyesebb akciókat vezettek a felek. A hajrában végül betalált a Dortmund is. Erling Haaland zseniális gólpasszát a csapatkapitány Marco Reus vágta be. A korábbi német válogatott szélső október óta az első játékos, aki képes volt gólt szerezni a City ellen.
Ám a Borussia végül csak annak örülhetett, hogy idegenben lőtt egy gólt: Phil Foden ugyanis végül kiharcolta a hazai sikert a 90. percben.

Manchester City – Borussia Dortmund 2:1 (1:0)
Helyszín: Etihad Stadium (Manchester); Vezette: Ovidiu Hategan (román)
Manchester City: Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Cancelo – Rodri, Gündogan – Mahrez, De Bruyne, Foden – Bernardo Silva.
Dortmund: Hitz – Morey, Akanji, Hummels, R. Guerreiro – Bellingham, Emre Can, Dahoud – Knauff, Haaland, M. Reus.
G.: De Bruyne (19.), Foden (90), ill. Reus (84.)
Sárga lap:ill. Can (30.), Bellingham (37.)

A meccs összefoglalója:

A góllövőlista élmezőnye: