Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Thomas Tuchel beszélt a PSG-től való menesztésről

A német szakember számított a dologra, azonban mégis meglepte, amikor közölte vele a hírt francia klub sportigazgatója.


Thomas Tuchel a Sky Sports-nak adott nyilatkozatában beszélt a Paris Saint Germaintől való menesztésének körülményeiről, amely döntés nagyon meglepte őt.

“Nagyon meglepett. December 22-én este, a sportigazgatóval való beszélgetés után először éreztem ezt. Másnap a mérkőzés után ismét ezt éreztem. Éreztem, hogy ez lehet a legrosszabb eshetőség, de őszintén szólva mégsem tűnt annyira valódi érzésnek. Ezután 4-0-ra győztünk, majd volt egy két percig tartó beszélgetésünk.”

A 47 éves tréner a klub sportigazgatójával, Leonardoval beszélt, aki közölte vele, hogy ketté válnak útjaik.

“Felálltam és mondtam, hogy tisztáznia kell a helyzetet, én pedig távoztam. Kiürítettük az irodánkat és éjjel hazamentünk karácsonyozni.”

A menesztést követően Tuchel pihenni szeretett volna, azonban egy olyan lehetőség jött vele szembe, amelyet muszáj volt elfogadni, így lett a Chelsea vezetőedzője.

“Nem az volt a tervem, hogy ilyen hamar belevágok a következő feladatba. De a szerkezet tökéletesen passzol hozzám. Minden téren támogatnak, ami kivételes és lélegzetelállító számomra” – nyilatkozta a német szakember.