Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: “el kell beszélgetnünk a játékosokkal…”

Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencváros az első adandó alkalommal képtelen volt bebiztosítani a bajnoki címet, ugyanis a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) szombati játéknapján csak gól nélküli döntetlent ért el Kisvárdán…

 

A Ferencváros számára sikertelen találkozót követően a zöld-fehérek ukrán mestere, Szerhij Rebrov sem volt igazán elégedett:

“Sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. A ma mutatott játékunk alapján nem érdemeltünk győzelmet. Nem tudtunk kellően támadólag fellépni, ez probléma, nem is tudom, mi lenne, ha nem lenne 13 pont az előnyünk. A fiúknak emlékezniük kell, hogy milyen sikereket értünk el korábban, arra, hogy ebben a szezonban a BL-csoportkörben szerepeltünk.

Amikor egy hete 1-0-ra vezetett ellenünk a Puskás Akadémia, sokkal több helyzetünk volt, mint ma, amikor a Kisvárdának volt több lehetősége, ez mindenképpen probléma. Sokkal több akarás kell a jövőben a fiúktól. Meg kell kérdezni a játékosoktól, hogy le akarják-e zárni a szezont vagy már a szüneten gondolkodnak. A csapat játékához az is hozzájárult, hogy nem volt elég jó a pálya. Az első félidőben sok labdát veszítettünk emiatt, ez óvatosságra intette a játékosokat, én viszont megpróbáltam arra ösztönözni őket, hogy minél többet támadjanak. Azt is el kell ismerni, hogy egy kompakt ellenféllel szemben játszottunk. Ma szerettük volna bebiztosítani a bajnoki címét. A 13 pontnyi előnyünk megérdemelt, megpróbáljuk lezárni a versenyt, amilyen gyorsan csak lehet.

A ma mutatott játék miatt csalódott vagyok, olykor túlságosan biztonsági játékot játszottunk. El kell beszélgetnünk arról, hogy komolyan le akarjuk-e zárni a bajnokságot vagy arra várunk, hogy a Puskás Akadémia pontokat veszítsen?”

A Fradi a következő fordulóban az Újpest elleni derbin léphet pályára a Groupama Arénában, de nem bajnokként, így bár a héten jókora üzengetés alakult ki a két klub között, a lila-fehéreknek biztosan nem kell díszsorfalat állniuk.