Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megakadtak a tárgyalások a Barca csatárával – sajtóhír

A Barcelona csapata állítólag meg akarja újítani jövő nyáron lejáró szerződésű csatára kontraktusát, noha több európai csapat is szívesen látná őt soraiban, most azonban új helyzet állt elő…

A katalán Sport nevű lap legfrissebb értesülései szerint megakadtak a tárgyalások a Barcelona vezetősége és a klubbal 2022-ig szerződésben álló Ousmane Dembélé megállapodásának megújításával kapcsolatban, és ismét napirendi pontra kerülhet a francia támadó eladása.

Mint ismeretes, a 23 esztendős csatár az elmúlt szezonban sérülései és formahanyatlása miatt mindössze öt bajnokin és négy BL-meccsen tudott csapata rendelkezésére állni, és csupán egyetlen találat fűződött a nevéhez. Az idei kiírásban viszont újra egyre hasznosabb tagja tud lenni a csapatnak, minden sorozatot figyelembe véve 38 mérkőzés alatt tíz találatot jegyzett eddig a 2020-2021-es kiírásban, legutóbb például a 90. percben szerzett győztes gólt.

Dembélé egyelőre még mindig tudta beigazolni az előzetesen hozzáfűzött reményeket, hiszen emlékezhetünk rá, hogy 2017 nyarán 105 millió euró és további bónuszok ellenében igazolta le őt a Barca a Borussia Dortmundtól. Számos sérülése és pályán kívüli kihágása révén korábban sokszor adódtak nézeteltérései a klubon belül, de miután megannyi alkalommal hiába próbáltak meg eladni, úgy tűnik, hogy a régi-új elnök számítana a tehetséges csatárra, aki előtt adott esetben még hosszú jövő állhat a Camp Nouban.

A korábbi beszámolók szerint Dembélét a Juventus és a Liverpool csapata egyaránt szívesen látná soraiban a következő szezontól.