Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megalapították a Szuperligát, az UEFA reagált – HIVATALOS

A vasárnap esti órákban hivatalosan is megerősítették az Európai Szuperliga megalapítását, melyre az UEFA még a kiszivárgott tervek után éles, fenyegető hangvételű közleményben reagált…

 

A vasárnap esti órákban megerősítésre került az Európai Szuperliga megalapítása, melyhez 12 élcsapat csatlakozott: az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham. A szervezet hivatalos oldalán megjelent tervek szerint további három csapattal együtt 15 klub lenne “alapítótag”, és még öt klub meghívottként csatlakozna.

A szervezet elnökének Florentino Pérezt nevezték ki, míg az alelnökök Andrea Agnelli és Joel Glazer lesznek. A Juventus első embere időközben minden pozíciójáról lemondott az UEFA-nál és az ECA-nál. A tervezetben úgy fogalmaztak, hogy “amint lehetséges”, el fog indulni az új bajnokság, mindezt előzetesen a 2023-2024-es szezonra lőtték be.

Az UEFA és a FIFA közölte, hogy az Európai Szuperligában résztvevő játékosok nem lephetnek pályára válogatott mérkőzéseken, az érintett csapatokat pedig a hazai bajnokságokból és versenysorozatokból való kizárással fenyegették meg.

Az UEFA válság értekezletet hívott össze, melyen a topcsapatokat a maradása érdekében a Bajnokok Ligája reformjának sürgetéséről tárgyaltak, hogy még inkább bebetonoznák a nagyobb klubok helyét. Ezzel párhuzamosan az európai szövetség a következő közleményt adta ki hivatalos oldalán az új szervezet alapításával kapcsolatban:

“Az UEFA, az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a Premier League, a Spanyol Királyi Labdarúgó-szövetség (RFEF) és a LaLiga, valamint az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) és a Serie A közös állásfoglalása:

Tudomására jutott, hogy néhány angol, spanyol és olasz klub bejelentést tervez egy zárt, úgynevezett szuperliga létrehozásáról.

Megismételjük: ha ez megtörténne, mi – UEFA, FA, FREF, FIGC, Premier League, La Liga, Serie A, de a FIFA és minden tagszövetsége – egységesek maradunk annak érdekében, hogy megakadályozzuk ezt a cinikus projektet, egy olyan projektet, amely néhány klub önös érdekén alapszik és éppen akkor, amikor a társadalomnak minden eddiginél nagyobb szüksége lenne a szolidaritásra.

Megfontolunk minden rendelkezésünkre álló eszközt, hogy minden szinten, mind a jog, mind a sport területén, ennek megakadályozása érdekében. A futballnak a nyílt versenyen és a sportszerűségen kell alapulnia, nincs másik út.

A FIFA és a hat konföderáció korábban bejelentette, az érintett klubokat eltiltják bármilyen hazai, európai vagy világversenyen való részvételtől, játékosaiktól pedig megtagadják a nemzeti csapatokban való szereplést.

Köszönetet mondunk azon országok klubjainak, különösen a francia és a német kluboknak, akik nem voltak hajlandóak aláírni a tervet. Felkérünk minden futballszeretőt, szurkolót és politikust, hogy csatlakozzanak hozzánk, és harcoljanak egy ilyen projekt ellen, ha ezt bejelentenék. Ami sok, az sok!”