Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ivan Rakitic korábban kis híján a Bayern Münchenhez igazolt

A jelenleg a Sevilla csapatát erősítő horvát világbajnoki ezüstérmes középpályás maga árulta el azt, hogy lett volna lehetősége a német rekordbajnokhoz szerződni.


Ivan Rakitic elárulta, hogy 2019-ben felajánlotta őt a Barcelona a Bayern München csapatának, azonban Hasan Salihamidzic elutasította ezt a transzfert. Emellett a horvát elmondta, hogy szívesen rúgta volna a bőrt a bajoroknál, de az élet végül úgy hozta, hogy korábbi együtteséhez szerződött.

“Sajnálom, hogy Brazzo (Hasan Salihamidzic) haverom így döntött.Természetesen nagyon szívesen játszottam volna egyszer a Bayernnél. Ez a világ egyik legnagyobb klubja és Manuel Neuer, valamint Toni Tapalovic kapusedző személyében két jó barátom is van itt. Barátaim egy életen át, részei a családomnak. Szívesen beleadtam volna velük mindent, de sajnos nem jött össze.”

Rakitic már nem fiatal, hiszen 33 éves, ennek következtében nem valószínű, hogy a Bayern csapatánál valaha is fog játszani, azonban azt nem zárta ki, hogy egykori klubjához, a jövőre a másodosztályban szereplő Schalkéhoz visszatérjen.

“Az embernek nyitottnak kell lennie mindenre. Nem vicc. Miért ne? Az ember soha nem zárhat ki semmit teljesen. Talán megkeresnek és meggyőznek, soha nem lehet tudni” – nyilatkozta Rakitic.