Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: nagy lépést tett a BL-indulás felé a Chelsea – videóval

Az ötödik helyen álló West Ham zsinórban második bajnokiján kapott ki, míg a Chelsea győzelemmel hangolt a Real Madrid elleni BL-elődöntőre.

A Chelsea kezdte fölényben a meccset, a “Kékek” rengeteget birtokolták a labdát, de nem tudtak nagy lehetőségeket kidolgozni Tuchel tanítványai. A West Ham jól védekezett, de a támadásokra nem sok energiája maradt a hazaiaknak. A 43. percben góllá érett a Chelsea nyomása, ekkor Werner volt eredményes (0-1). A második játékrészt is a Chelsea kezdte jobban, a West Ham egy kicsit kijebb jött, így több területe volt a Chelsea gyors támadóinak. Az 55. percben ismét Werner villant, de ezúttal nem talált kaput. A 63. percben Mount eresztett meg egy kiváló lövést, de Fabianski hatalmasat védett. Négy perccel később ismét Werner kezdett szólóba, de Fabianski bravúrosan hárított. A 81. percben emberhátrányba került a West Ham, Balbuenát állította ki a játékvezető. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a West Ham nem tudott helyzeteket kidolgozni, sőt a végén még Abraham találhatott volna be, de kimaradt a helyzet, így egygólos győzelmet aratott a Chelsea.

West Ham – Chelsea 0-1 (0-1)
Gólszerző: ill. Werner (43.)
Kiállítva: Balbuena (81.), ill. 

A forduló további mérkőzései:

Péntek:
Arsenal – Everton 0-1

Szombat:
Liverpool – Newcastle United 1-1
West Ham – Chelsea 0-1
21:00 Sheffield United – Brighton (tv: Spíler1)

Vasárnap:
13:00 Wolverhampton – Burnley (tv: Digi Sport2)
15:00 Leeds United – Manchester United (tv: Spíler1)
20:00 Aston Villa – West Brom (tv: Spíler1)

Hétfő:
21:00 Leicester City – Crystal Palace (tv: Digi Sport2)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: