Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Fradi rangadót nyert, a Paks kilencet vágott – zöld-fehér nap

A 31. forduló szuper rangadója alulmúlta a várakozásokat: a Ferencváros álmoskás meccsen győzte le a Fehérvárt. A Paks azonban szintén zöld-fehér csapatként nyert idegenben – 9 gólt szerezve (!).

Kevesen hitték volna, hogy a Paks budafoki vendégjátéka lesz a legérdekesebb mérkőzés a magyar bajnokságban vasárnap délután. Pedig egy Fehérvár-Ferencváros rangadóval kellett vetélkedni ezért – és így is sikerült ez a bravúr. Az utolsó helyezett Budafok ugyanis egy kiemelkedően gólgazdag meccsen, 9-2-es vereséget szenvedett hazai pályán. 1999 óta nem tudott egyetlen csapat sem 9 alkalommal gólt szerezni egy találkozón (ez akkor a Dunaferrnek sikerült); a mesterhármast jegyző Hahn János pedig már 22 találatnál tart ebben a bajnoki szezonban. A legtöbb szerzett góllal (71) álló Paks így feljött a 4. helyre, a Budafok pedig továbbra is sereghajtó 5 pontos hátrányban a Diósgyőr mögött.

A bajnoki címet már korábban megszerző Fradi nem nagyon strapálta magát – talán érthető okokból – a MOL Fehérvár otthonában. A zöld-fehérek egy kellemes, nyugodt labdázgatást produkáltak, a kapuk pedig elég ritkán forogtak veszélyben. A túlbiztosított helyzetben viszont jött egy kapitális hiba: a 34. percben egy hazatett labda után a hazaiak kapusa, Kovács Dániel bambult el egy picit és nem vágta előre időben a labdát a letámadó Zubkovot látva. Az ukrán így meg tudta lepni, elvette a labdát és gólt szerzett. Ezzel pedig elég jó helyzetbe kerültek a győzelmi esélyeket illetően – a Vidinek kockáztatnia kellett a második játékrészben a visszakapaszkodáshoz. A pálya azonban nem borult fel. A Ferencváros játéka stabil maradt, az 53. percben pedig egy kontra végén – a hazaiak lyukas védelmét kihasználva – Zubkov ismét betalált.

A győzelem szinte el is dőlt ekkor, ám a piros mezesek a folytatásban egyértelműen átvették az irányítást. Nemanja Nikolic gólja után pedig a 81. perctől még esélyük is volt az egyenlítésre. A meccslabdát azonban kihagyták a hajrában, így a Fradi behúzta a győzelmet. Ez volt Szabics Imre első NB I-es veresége vezetőedzőként az NB I-ben, valamint a Fradinál Bogdán Ádám is először kapott gólt.

Budafok – Paks 2-9
G.: Medgyes (15.), Nagy (17.), Papp (27.), Hahn (38., 55., 91.), Takács (43.), Ádám (45.), Szabó (71.) Bognár (58., 73.)

MOL Fehérvár – Ferencváros 1-2
G.: Zubkov (34., 53.), Nikolic (81.)

Az eddigi eredmények és további párosítások

Szombat
Puskás Akadémia – Zalaegerszeg 1-4
Kisvárda – DVTK 0-1
Újpest – MTK 1-3

Vasárnap
Budafok – Paks 2-9
MOL Fehérvár – Ferencváros 0-2
19:30: Honvéd – Mezőkövesd (tv: M4 Sport+)

A bajnokság jelenlegi állása

A góllövőlista jelenlegi állása