Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: kiütéses győzelmet aratott az Atalanta, kikapott az AS Roma – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnap esti mérkőzésein potyogtak a gólok, az AS Roma kikapott a Cagliaritól, míg az Atalanta legyőzte a Bologna csapatát.

A találkozó teljes egészében kiegyenlített volt, a hazaiak a kiesés ellen küzdöttek, míg a vendégek az Európa-ligát érő helyekért, de végül a hazaiak örülhettek jobban. A vezetést Lykogiannis révén már a 4. percben megszerezték, amire az első játékrészben Carles Pérez tudott válaszolni. A második félidőben azonban bő 20 perc alatt kettőt is berámolt a Cagliari, amire csak egy válasz érkezett vendég részről Fazio személyében, így 3-2-es győzelmet arattak a hazaiak. A három pont begyűjtésével a Cagliari elmozdult hosszú idő után a kieső 18. helyről, míg a Roma a hetedik pozíciót foglalja el, ami Európa-liga selejtezőkört jelent számukra.

Cagliari – AS Roma 3-2 (1-1)
Játékvezető: M. Irrati, Helyszín: Sardegna Arena (Cagliari)
Gólszerzők: C. Lykogiannis (4.), R. Marin (57.), Joao Pedro (64.) ill. C. Pérez (27.) Fazio (69.)

Az Atalanta totális futballt mutatott be ismét, így teljesen megérdemelten győzött és fellépett a második helyre a tabellán. A vezetést a 22. percben sikerült megszereznie a hazaiaknak, Malinovsky értékesítette Muriel passzát. Majd ugyanennyi idő elteltével, azaz a 44. minutumban a gólpasszt adó Muriel most gólt is szerez büntetőből, ezzel megnyugtató előnyre téve szert már az első játékrészben. A második félidő elején pedig nem elég, hogy lefocizták a vendégeket, még Jerdy Schouten a kiállítás sorsára is jut, ezáltal végleg megpecsételődött a vendégek sorsa. A bergamóiak pedig nem álltak le a gólgyártással, előbb az 57. percben Freluler, majd két minutummal később Duvan Zapata is betalált. A 73. percben alakult ki a végeredmény, az ukrán középpályás, Miranchuk is betalált, így végül sima 5-0-ás sikert aratott az Atalanta, ami a Bologna számára lehet hízelgő, ugyanis ettől több is lehetett volna közte.

Atalanta – Bologna 5-0 (2-0)
Játékvezető: M. Fabbri, Helyszín: Gewiss Stadion (Bergamo)
Gólszerzők: R. Malinovsky (22.), L. Muriel (44.), R. Freluler (57.), D. Zapata (59.), A. Miranchuk (73.) ill.
Kiállítva: J. Schouten (50.)

A 33. forduló eddigi eredményei

Genoa – Spezia 2-0
Parma – Crotone 3-4
Sassuolo – Sampdoria 1-0
Benevento – Udinese 2-4
Fiorentina – Juventus 1-1
Inter – Hellas Verona 1-0

A 33. forduló további programja

Hétfő:
18:30 Torino – Napoli (tv: Digi Sport 1)
20:45 Lazio – AC Milan (tv: Digi Sport 1)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye