Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött mellőzött védője sorsáról a Manchester United – HIVATALOS

Noha legutóbb még a távozásáról szóltak a hírek, a Manchester United a hétfő délutáni órákban hivatalosan is bejelentette, hogy új szerződést kötött kevés lehetőséghez jutó hátvédjéről…

A Manchester United együttese a hétfői napon hivatalos csatornáin keresztül erősítette meg, hogy további két évvel, 2024-ig meghosszabbította a csapat mellőzött hátvédje, Eric Bailly jövő nyárig érvényes megállapodását.

A 27 éves elefántcsontparti hátvéd az ötödik szezonját tölti a “vörös ördögök” alkalmazásában, ám amíg az első két szezonban több  lehetőséget kapott, a továbbiakban – jórészt sérülései miatt is – alig jutott lehetőséghez. A 2018-2019-es szezonban mindössze 12 bajnokin játszott, az előző kiírásban csak négy PL-mérkőzésen szerepelt, az aktuálisan futó évadban pedig eddig nyolc fellépésen vették számításba. Mindent beleszámítva kereken 100 meccsen játszott a klubban.

Bailly a MU előtt a Villarreal (2015-16) és az Espanyol (2014-15) játékosa volt, nem is volt meglepetés, hogy rendszerint szóltak a sajtóhírek az esetleges Spanyolországba való visszatéréséről, ám egy darabig továbbra is maradni fog még az Old Traffordon.