Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Luis Suárez visszatérhet korábbi csapatához – sajtóhír

Egykori rutinos csatárával pótolná a távozni készülő egyiptomi szélsőt a Premier League címvédője, aki nagy közönség kedvenc volt mielőtt eligazolt.


Az idény végeztével, ha távozik a Liverpooltól Mohamed Salah, akkor angol és spanyol sajtóinformációk szerint a Premier League gigásza korábbi támadójával, a jelenleg Atlético Madridot erősítő Luis Suárezzel pótolná az egyiptomit.

Úgy hírlik, hogy Salah már korábban kijelentette: távozni fog, amennyiben a Vörösök nem indulnak a Bajnokok Ligájában és lesz iránta komoly érdeklődő. A Real Madrid pedig a hírek szerint igényt tartana a szolgálataira, mivel Eden Hazard leigazolásával nagyon mellélőttek, így tőle megválnának. Azonban az első számú kiszemelt a Királyiaknál nem más, mint a PSG fiatalja, Kylian Mbappé, ezért lehet, hogy az egyiptomi támadó Liverpoolban kénytelen maradni.

Azonban, ha Salah mégis a Realnál kötne ki vagy bárhol máshol, akkor a Vörösök Luis Suárezzel pótolnák őt. Az uruguayi támadó 2010 és 2014 között már játszott a Liverpoolban, ahol szenzációs formát mutatott, így nem is meglepő, hogy a Barcelona szerződtette őt. Az Anfield Roadon a négy szezonja alatt 133 tétmérkőzésen 82 gólt szerzett és kiosztott mellette 47 gólpasszt is a 34 éves csatár.