Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Man. City: “Rossz lövés volt, de bement!”

A PSG ellen a manchesteriek végül győztest találatát jegyző Rijad Mahrez elárult egy apró kulisszatitkot a góljáról.

Mint ismert, Mahrez szabadrúgása jelentette a City fordítását Párizsban.

A lefújást követően maga az érintett elárulta, nem igazán így tervezte a lövését.

“Őszinte leszek, el akartam lőni a labdát a sorfal mellett. Rossz lövés volt, de szerencsére elfért a sorfal között, és a kapuban kötött ki.” – Így a 30 esztendős kiválóság, aki szerint a szerencse mellett mások is a segítségére voltak.

“Isten akarta így! Azt hiszem Benajmin Mendy-nek is van némi érdeme a gólban, hiszen a meccs előtti napon megjósolta, hogy gólt fogok lőni a PSG-nek!” – Tette még hozzá Mahrez.

“Boldog vagyok, hogy nyertünk, és különösen örülök annak, hogy az én gólommal tettük mindezt. Csapatként remekül játszottunk, úgy hiszem meg is érdemeltük a győzelmet!” – Értékelte még röviden a Parc ds Princes-ben történteket Mahrez.