Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ezúttal argentin tehetséget vett a City – HIVATALOS

Bő egy héttel a zseniális brazil tehetség leigazolása után a Manchester City együttese ezúttal egy Argentínában legalább ekkora ígéretnek tartott ifjú csillaggal erősödött…

 

Az argentin bajnokságban (Copa de la Liga Profesional) szereplő Estudiantes de La Plata gárdája a pénteki napon megerősítette, hogy tehetséges szélsője, Darío Sarmiento július 1-jétől a Manchester City együtteséhez igazol, melyet egyelőre az angol klub hivatalos csatornáin keresztül még nem közölt.

Megbízható sajtóinformációk szerint a 18. születésnapját márciusban ünneplő ígéretért az angol gárda 17 millió fontot fizetett. Sarmiento 2019 októberében Gabriel Milito irányítása alatt debütált a nagyok közt a klub történetének valaha volt második legfiatalabb játékosaként, hiszen 17 éves sem volt még, amikor átesett a bemutatkozáson. Azóta a korosztályos válogatott labdarúgó 22 mérkőzésen szerepelt az argentin első osztályban.

A közelmúltban elhunyt Alejandro Sabella és a jelenlegi klubelnök Juan Sebastián Verón személyében két korábbi Estudiantes-legenda mindig szuperlatívuszokban áradozott róla. Csapata már tavaly is megerősítette, hogy a City érdeklődött iránta, de akkor még vissza tudták verni az angol gigász érdeklődését.

Sarmiento mindössze 168 centiméter magas, alapvetően jobbszélső, de imád a szélről cselekkel befelé húzni, alacsonyan lévő súlypontja révén követhetetlen a mozgása, így már-már Maradona-, vagy Messi-szinten elválaszthatatlan a labdától. A szakértők hatalmas tehetségnek tartják, meglátjuk, hogy az angol futball miként fog ízleni neki.