Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Sorozatban negyedik bajnokiján maradt nyeretlen az AS Roma! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 34. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén az AS Roma a Sampdoria otthonába látogatott. A “Farkasok” mindkét félidőben kapituláltak, és még büntetőt is rontottak, így 2-0-ás vereséget szenvedtek.

A Manchester United elleni 6-2-es vereséget követően a bajnokságban kellett bizonyítania a Fonseca csapatnak, akik ezúttal a Sampdoriához látogattak. Az első félidő igen kiegyenlített játékot hozott, de a lefújás előtt hátrányba kerültek a “Farkasok”, miután egy elcsúszó védő mellett labdát szereztek a hazaiak, az akciót pedig Silva gólra váltotta, 1-0! A második játékrész közepén ismét elváltotta magát a fővárosiak védelme, amit ezúttal Jankto használt ki, 2-0! A 71. percben még büntetőhöz jutott a Roma egy kezezést követően, de Dzeko nem tudta értékesíteni a tizenegyest, így elszálltak a csapat esélyei a pontszerzésre. A Roma így legutóbbi 4 bajnokijából a harmadikat veszítette el, és már a 7. helyét sem érezheti olyan biztosnak.

Serie A, 34. forduló
Sampdoria – AS Roma 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Silva (45.), Jankto (64.) ill. –

A mérkőzés összefoglalója:

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: