Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszország: íme a másodosztályú bajnok!

A Crotone és a Parma kiesése után az első feljutó kiléte is biztossá vált az olasz bajnokságban (Serie A), mivel az olasz másodosztály (Serie B) kedd délutáni fordulójával az éllovas biztosította bajnoki címét…

 

Az olasz másodosztályú bajnokság (Serie B) 36. fordulójában aratott győzelmével a listavezető Empoli csapata két mérkőzéssel a szezon vége előtt biztosította bajnoki címét és feljutását egyaránt.

A toszkán csapat utoljára két évvel ezelőtt járt a legmagasabb osztályban, amikor csak rosszabb egymás elleni eredményével esett ki a Genoával szemben. Ezt követően tavaly csak hetedik lett a Serie B-ben és a rájátszásban sem tudta kiharcolni a feljutást, a 2020-2021-es szezonban viszont gyakorlatilag nem volt ellenfele, 36 forduló alatt csak két vereséget szenvedett, a másodikat éppen a mostanit megelőző körben. Legutóbb 2018-ban ugyancsak bajnokként jutottak fel, és egyből kiestek.

A második automatikus feljutó helyet jelenleg az élvonalban utoljára több mint húsz éve járó Salernitana együttese birtokolja két-két ponttal a Lecce és a Monza csapatai előtt.

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye