Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: elmaradt a bajnokavatás Manchesterben! – VIDEÓVAL

Kereken három hét múlva rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét az isztambuli Atatürk Stadionban. A résztvevő felek, vagyis a Manchester City és a Chelsea ma este „csak” az angol bajnokságban csaptak össze. Lássuk, hogy mire mentek egymással az „előjáték” során.

Premier League – 35. forduló
Hivatalosan komoly tétje volt a ma kora esti City – Chelsea rangadónak. Egy esetleges City győzelem már be is biztosította volna a bajnoki címet Pep Guardiola és csapata számára. Igaz, az már egyébként is szinte biztosan az övék lesz.

A két gárdára a mainál jóval fontosabb meccs vár május 29-én, és ez tetten is volt érhető az iramban. A taktikai csata egyértelműen kirajzolódott a felek között, szinte bármilyen végeredmény kialakulhatott volna. A hazaiak büntetőt hibáztak (Agüero) révén, míg a vendégek les címén érvénytelenített gólokat is szereztek. Ám végül a győzelem a Tuchel alatt magára találó Marcos Alonso találatával a Chelsea-é lett. A londoniak teljesen megérdemelten nyertek, bár a döntetlen sem lett volna kevésbé igazságos.

Thomas Tuchel az FA-kupa elődöntője után ismét legyűrte Guardiolat, vajon hogyan alakul a majdani isztambuli randi?

Manchester City – Chelsea 1:2 (0:1)
G.: Sterling (44.), ill. Ziyech (63.), Alonso (90+2.)

A meccs összefoglalója:

A bajnokság állása:


A góllövőlista élmezőnye: