Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea biztos a Spurs sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Szigetországi lapinformációk szerint többek között a Chelsea gárdája is komolyan fontolóra vette a Tottenham által a minap beárazott klasszis csatár nyári leigazolását…

A Football Insider információi szerint a Chelsea biztos benne, hogy 100 millió font körüli ellenértékért cserébe hamarosan megszerezheti a a Tottenham csapatából elvágyódó vb-gólkirály Harry Kane játékjogát, aki a címek nyerésének reményében klubot szeretne váltani.

A Spurs 27 esztendős saját nevelésű játékosa jelenleg már a nyolcadik szezonját tölti a londoniak első csapatában, és a 2017-2018-as szezonbeli 30, valamint az azt megelőző évben repesztett 29 gólos PL-szezonját mostanság már meg sem tudja közelíteni, sokak szerint azért, mert klubot szeretne váltani. Kane az utolsó három szezonjában többször bajlódott sérülésekkel is, kevesebb lehetőség jutott számára, így két évvel ezelőtt 17, tavaly 18, az aktuálisan zajló idényben pedig eddig 21 találatot jegyzett a bajnokságban.

Az angol válogatott kapitánya és a 2018-as vb-gólkirály ugyanakkor minden sorozatot figyelembe véve 333 mérkőzésen 219 gólt szerzett a Tottenham színeiben, amely mindenképpen tekintélyt parancsoló mutató.

A szigetországi sajtó szerint hazájából a Chelsea, a Manchester United és a Manchester City egyaránt szívesen látná őt soraiban.